Élete végéig fájlalta Jókai Mór, hogy nem békült ki Petőfi Sándorral

Jókai és Petőfi Pápán, a református kollégiumban kötött barátságot. A későbbi visszaemlékezések szerint Petőfi Jókai humorát különösen kedvelte, és sokszor viccesen dulakodtak, mint a gyerekek. De szinte gyerekek voltak még: Jókai 16 éves, Petőfi pedig két évvel idősebb. Orlai Petrich Soma festőművész, aki szintén Pápán járt iskolába, emlékirataiban arról írt, Petőfi „Jókait szelíd, hajlékony, ragaszkodó volta miatt szerette.” Jókai Mór már idősebb korában azt sem hallgatta el, hogy Petőfi közepes tanuló volt, kiváltképp a számtant nem kedvelte. 

– fogalmazott Jókai. Petőfi aztán hamar elismert költő lett Pesten, és ő volt az, aki egyengette Jókai írói munkásságát. Olyannyira, hogy 1845 decemberében a Pesti Divatlap hasábjain egy verset is megjelentetett az akkor még alig ismert Jókairól, amelyben esküt tett a barátságuk mellett: „Miért szeretsz te engemet / Kit annyian gyülölnek? S én, aki annyit gyülölök / Téged miért szeretlek?” – fogalmazott Petőfi, aki egy évvel később az újságíró Kecskeméthy Aurélnak írt levelében is a barátságukat méltatta: „Mit én Jókai iránt érzek, az igazság szerint nem is barátság, nem is testvéri szeretet, vagy tán e kettőnek keveréke, vagy talán mind a kettőnél több, valami le nem írható, s tagadhatatlan, hogy a világon senki iránt sem érzem azt, egyedül iránta.” 

Vahot Imre, a neves lapszerkesztő azt is elmesélte visszaemlékezéseiben, hogy Petőfi ajánlotta be neki Jókait, méghozzá ezekkel a szavakkal: „Van nekem vidéken egy jó barátom, még most nem ismeri a világ, de fogadni mernék, hogy pár év múlva az lesz a leghíresebb magyar regényíró.” Vahot szerint Petőfi „a legnagyobb emelője, ügyvédje és bátorítója volt Jókainak.” Aztán 1846-ban megjelent Jókai Mór első regénye Hétköznapok címmel. Fürdött az ismertségben, és mellette élvezte Petőfi barátságát. Az Életképek című lapot együtt szerkesztették, és 1847 telétől együtt is laktak a Dohány utcában egy háromszobás lakásban. Két szoba volt Petőfié és Szendrey Júliáé, egy pedig Jókai Móré. Az ételt általában az Arany Sasból hozatták azért is, mivel Jókai megfogalmazása szerint 

Jókai később úgy emlékezett Petőfi „szeretett a mindennapi, rendes, józan világtól különböző lenni. Minden divatot megvetett. Frakk, czillinder, kalap soha nem érte a testét.” Azt is megírta, hogy ekkoriban Petőfi rendszeresen csigát evett, és szenvedélye volt a biliárd és a vívás, no meg a francia forradalom jelesei, Danton, Robespierre, kiknek kőnyomatos képe kint volt a szoba falán. Jókait kisöcsémnek vagy Marcinak becézte.

Aztán kitört a forradalom, a két barát pedig 1848. március 15-én vállvetve állt az ifjúság élére. Senki sem sejtette ekkor, hogy néhány hónappal később elfordulnak egymástól. A barátság repedezését jelentette, hogy Petőfi kifejezetten ellenezte, hogy Jókai a gyermekét egyedül nevelő, nála jóval idősebb színésznővel, Laborfalvi Rózával kezdett kapcsolatot. 

Történt, hogy az év augusztusában Petőfit felháborította, hogy az általa nagyra tartott Vörösmarty Mihály mint országgyűlési képviselő megszavazta azt a törvényt, hogy a magyar újoncok a császári seregbe vonuljanak be, és ne a magyar nemzeti haderőt gyarapítsák. Egy elmarasztaló verset írt Vörösmartynak, amelyben többek között ez szerepelt: „Nem én tépem le homlokodról / Magad tépted le a babért.” A verset szerkesztőtársának, Jókainak is megmutatta, ő azonban nem járult hozzá, hogy megjelenjen az újságban. 

Közben viszont Jókai Laborfalvi Rózával elhagyta Pestet, a heves természetű Petőfi pedig mégis megjelentette a költeményt az Életképekben. Jókai dúlt-fúlt, majd az újság következő számában reagált: „A vers kiadatását rosszalom. Rosszalom, mert nem ismerem el, hogy Vörösmarti valaha olly tettet követetett el, mellyért a haza előtt meggyaláztassék: mert nem ismerem el: hogy költőnek joga legyen költőtársa felett ítéletet hozni” – vélekedett Jókai. A válasz nem maradt el. Petőfi Sándor 

címmel reagált az újság hasábjain. „Talán emlékszik a közönség egy költeményemre, mellyet Jókaihoz írtam néhány éve előtt. E költeményemre többi barátim azt mondták: te Jókait szereted legjobban? Te ő benne bízol egyedül? Majd meglátod, Jókai fog legjobban megcsalni, Jókai lesz leghálátlanabb irántad. Igazuk volt.” De Petőfi nem elégedett meg ennyivel, kikérte magának Jókai leckéztető stílusát, majd közölte: „ő felejti el, hogy ő az én tanítványom, az én kis öcsém volt, hogy ő az én szárnyaim alatt nőtt fel.” 

A baráti perpatvar következményeként Petőfi felmondott az Életképeknél és elköltözött a Dohány utcai lakásból. Pedig Jókai viszontválasza békülékeny volt, többek között ezt írta: „Petőfi engem soha nem szeretett. Én szerettem őt, s azért az ő kíméletlen szavai engemet legfeljebb bántanak, de ellenségévé nem tesznek.” A többi ismert. Jókai Mór saját állítása szerint már csak egyszer találkozott Petőfi Sándorral, méghozzá nyolc hónappal később. A költőnek aztán nyoma veszett Segesvárnál, Jókai pedig hosszú évtizedeken keresztül ápolta egykori barátja emlékét. 1879-ben a nagy vitájuk kapcsán is elnézően fogalmazott Petőfiről: 

– írta. Minden során érződött, bánja, hogy 1848-ban megszakadt a barátságuk, ahogy egy újság fogalmazta meg találóan: „A kiengesztelődésnek egész pálmaerdejét rakta le Petőfi szelleme és emléke előtt.” Kétségtelen, minden lehetőséget megragadott, hogy magasztalja Petőfit, 1891. március 15-én például úgy fogalmazott: „Amíg a világ világ lesz, ez a nap Petőfi napja lesz.” 

Jókai Mór idősebb korában részletesen leírta az ő emlékezetében élő utolsó találkozásukat. Szerinte 1849. május végén, Budavár bevétele után volt egy ünnepség, ahol ő is áldomást mondott, és ahol Petőfi is megjelent: „Éljenek azok, akik ezután fognak meghalni a hazáért! Éljenek örökké!” – mondta Jókai pohárköszöntőjében, erre odafordult hozzá Petőfi, és a következőt tette hozzá: 

Majd koccintottak, és ahogy Jókai írta fájdalmasan: „Ez a pohárkoccintás volt az utolsó búcsúhang közöttünk és elváltunk anélkül, hogy egymást megöleltük volna. Nagyobb volt a dölyf mind a kettőnkben, mint hogy valamelyikünk megvallotta volna, hogy fáj a harag…”

Következik: Jókai és mentora.